2015. 04. 03. péntek 21:57

Józan húsvét elnevezéssel országos akciót tart a rendőrség csütörtöktől hétfőig, elsősorban az ittas és bódult járművezetők kiszűrése érdekében.


Óberling József közölte: az ellenőrzések szükségességét mutatja, hogy az elmúlt évben elvégzett 26 ezer ellenőrzés során 600 járművezető bizonyult ittasnak, ami 2,2 százalékos arányt jelent, ugyanakkor a balesetek 10 százalékánál játszott közre az alkoholfogyasztás. Az ideihez hasonló méretű ellenőrzés először tavaly volt, miután 2013-ban a húsvéti ünnepek alatt kilenc ember halt meg a magyar utakon.



Mintegy ötezer rendőr vesz részt az akcióban, az ellenőrzésben közreműködnek az Országos Polgárőr Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) munkatársai is - mondta. Érsek István, az NKH elnökhelyettese ismertette, hogy munkatársaik ellenőrzik az autók, rajtuk például az abroncsok és az ablaktörlő lapátok állapotát, és felhívják a járművezetők figyelmét a hiányosságokra. Nyílt napok alkalmával ugyanakkor lehetőséget adnak az autósoknak, motorosoknak a Tavaszi átállás elnevezésű akció keretében a járművek ingyenes műszaki ellenőrzésére a hatósági vizsgaállomásokon. Aki élni szeretne a lehetőséggel, az a hatóság honlapján, az nkh.gov.hu webcímen is tájékozódhat a részletekről - mondta.


Forrás: MTI